2015. ápr 29.

Stratford, Bibury, Oxford és London Marcival

írta: Keep calm and do shopping
Stratford, Bibury, Oxford és London Marcival

Sziasztok!

Múlt hétvégén járt nálunk Marci, Andris öccse. Szombaton elmentünk egy hosszabb túrára Tildával: Stratford-upon-Avon-ben kezdtünk, ami Shakespeare városa; majd Oxfordba autóztunk Cotswolds-on és Bibury-n keresztül. Fárasztó túra volt, de szerencsére nagyon szép időnk volt: gyönyörűen sütött a nap!

Stratford-ban megfigyeltük egy hajó zsilipelését az Avon folyón és körbesétáltunk a városközpontban. Megálltunk Shakespeare szülőházánál, emellett az író lányának a házánál is, majd John Harvard egykori kéglijénél (a pasas kivándorolt Amerikába, halála után az összes vagyonát egy egyetemre hagyta, ami tiszteletből felvette a nevét...). 

A következő megálló Bibury volt, ami több könyv és internetes cikk alapján is Anglia egyik legszebb kis falva. Az összes házikó sárgás mészkőből épült egy patak partján, amiben pisztrángok úszkáltak.

Oxfordban körbesétáltunk, és jól megnéztünk minden fontos épületet. Éppen naplemente környékén jártunk ott, így nagyon szépek voltak a fények...

Vasárnap bevonatoztunk Londonba a "csupán" 200 km/h-val süvítő Virgin train-nel, majd sétáltunk egy nagyot. Első állomás a British Museum volt, ahol "Top 10" túrát tettünk: Rosette-i kő, aminek alapján megfejtették a hieroglifákat; macska múmia, Buddha szobrok, Húsvét-szigeteki óriás szobor, szarkofágok...

További útvonalunk: Covent Garden (kézműves vásár, kb. mint a Vásárcsarnok), Picadilly Square, Trafalgar Square, Buckingham palota, Big Ben, Parlament, London Eye, Westminster Abbey (ahol esti kórusos imán vettünk részt, így nem kellett belépőt fizetnünk :), majd Tower és Tower Bridge (amit éppen felnyitottak egy nagyobb hajó miatt) és legvégül a hőn áhított Fish and Chips-es a Tower lábánál ;)

Nagyon jól éreztük magunkat, sok finomat ettünk-ittunk (azon viccelődtünk, hogy szobaton igazából csak olajat és cukrot fogyasztottunk...:) - reméljük mielőbb újra látjuk itt Marcit Vikivel együtt! :)

Puszi, 

Lili

Szólj hozzá

Közép-Anglia